Híreink

ELNÖKSÉGI TÁJÉKOZTATÓ

koronavírus Kedves egyesületi tagok, pártoló tagok! Magyarország népe ezekben a napokban vizsgázik. A vizsga tárgya: összetartás, türelem, egymás segítése, írott és íratlan szabályok betartása és még sorolhatnám. Úgy látszik meg kellett várni egy rendkívüli állapotot, egy veszélyhelyzetet, hogy az egyébként is fontos emberi tulajdonságokra, magatartásformákra, törvény- és embertársaink tiszteletére még jobban odafigyeljünk és azokat igyekezzünk betartani. Egyesületünk tagsága eddig sem volt híján ezeknek a normáknak, de most hatványozottabban elvárható mind ezek gyakorlása. Nem kell nagy dolgokra gondolni, csak: - Tartsuk be a helyi és országos hatóságok utasításait, főleg az egészségügyieket; - Hivatalos hírforrásokból tájékozódjunk; (Pl. Kossuth Rádió, MTVA csatornái, https://koronavirus.gov.hu/) - Ne keltsünk pánikot, ha valamilyen alaptalan hírt hallunk; - Csak indokolt esetben keressük fel orvosunkat, de akkor fogadjuk el tanácsát, utasítását és aszerint járjunk el; - Bármilyen szokatlan eseményt érzékelünk, jelezzük a Polgármesteri Hivatal, vagy egyéb Hatóság felé; (Pl. ismeretlen és megbízással nem rendelkező személy, hivatalos szervként, vagy annak nevében keresi fel a lakosokat bármilyen ügyben is) - Nagyobb figyelemmel legyünk családunkban a gyermekekre és az idősekre; - Szomszédunkban, utcánkban lakó idős, beteg embereket hívjuk fel telefonon, vagy érdeklődjünk, hogy van-e szüksége valamilyen segítségre. (bevásárlás, gyógyszerkiváltás stb.) - Csak a nélkülözhetetlen vidéki utakat vállaljunk. - Fontos javaslatok: gyakori fertőtlenítős kézmosás; arc, orr, szem gyakori érintésének elkerülése; gyakori üdvözlési formákat kerülése; gyakori szellőztetés; tüsszentés és köhögés helyes etikettjének betartása; nagyobb tömegek kerülése. Egyesületi rendelkezések: - Visszavonásig az ügyfélfogadást munkanapokon 9-12 óráig tartjuk; - A JEFI által Mélykúton szervezett gyógytornát visszavonásig szüneteltetjük; - Kérjük az általános óvintézkedések betartását ügyfélfogadáskor (kézfertőtlenítés, kézhigiéné valamint köhögési etikett betartása, kézmosási és fertőtlenítési lehetőségek használata, általános üdvözlési formák, szoros személyközi interakciók elkerülése). - Irodában való tartózkodás minimalizálása; - Csak tagdíjfizetés miatti megjelenés mellőzése; - Online ügyintézés alkalmazása ügyfélfogadási időben, ezért 2020. március 16-tól bevezetjük a skype-s ügyfélfogadást. Skype cím: MÉLYKÚT MME, délelőtt 9-12 óráig, indokolt esetben. - A 2020. évre előre meghirdetett programjaink megvalósíthatóságáról irodánk hirdetőtábláján, körlevélben, honlapunkon, facebook oldalunkon és személyesen adunk hírt. - Ha további segítségre lenne szüksége keressen bennünket elérhetőségeinken: +36-77/460-010; +36-70/387-0512; mkmelykut@gmail.com; mkmelykut3@gmail.com. Vigyázzunk magunkra, vigyázzunk egymásra! Egyesületünk elnöksége nevében: Rasztik Tibor Honlap: www.mmemelykut.hu; facebook.com/mmemelykut

ÚJBÓL INDUL A GYÓGYTORNA MÉLYKÚTON!

gyógytorna Rövid szünetet követően 2020. március 10-én (kedd) 17.30 órakor újból indul a gyógytorna. A Jánoshalmi Egészségfejlesztő Iroda munkatársa Szalai Zita gyógytornász vezeti a csoportos tornát. Időpontjai: minden kedden és pénteken 17.30 órakor Helyszín: Szt. Tamás Katolikus Általános Iskola tornaterme A program egyesületi felelőse Pozsgai Ferencné elnökségi tag. Szeretettel várjuk a régi és új érdeklődőket is!

MÉLYKÚTI EGÉSZSÉGNAP TÜDŐSZŰRÉSSEL

Tüd?sz?rés illusztráció A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Mozgó Tüdőgondozója és Tüdőszűrő Állomása önkéntes szűrővizsgálatot végez mélykúti lakosok részére.
Időpontja: 2020. április 20. (hétfő) 10 órától
Helyszín: Béke Étterem (Mélykút, Tópart 56.)
A vizsgálat ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Vizsgálatra időpontot is ekkor adunk. A regisztráció helyszíne a Mozgáskorlátozottak Mélykúti Egyesületének irodája (Csorba-ház, Mélykút, Petőfi tér 17.) munkanapokon 8-16 óra között.

Teljes cikk

Lássuk meg a jót is!

Béke Étterem parkoló A mélykúti Béke Étterem parkolójának felújításakor a tulajdonos Kiss István úr, figyelembe vette az akadálymentesítés fontosságát. Egyesületünk nagy rendezvényeinek helyszíne ezután akadály nélkül lesz megközelíthető a parkolóból - ahol három mozgássérülteknek kijelölt hely lesz, de a parkoló egészéről elérhető lesz a rámpa - és a CBA felőli gyalogos átkelőtől is, mivel megszűnnek a lépcsők és az úttesttel egy színbe kerül a járda az étterem teraszával. Az új fedett piac is megközelíthető lesz akadálymentesen, valamint akadálymentes mosdó, wc is kialakításra kerül. Kerekesszékkel, mopeddel közlekedő tagtársaink nevében köszönjük, hogy figyelembe vették életállapotukat.

KEDVES TAGTÁRSAK!

Rasztik Tibor A 2020. február 15-én megtartott rendkívüli közgyűlésen új tisztség- viselőket választottak küldöttjeink. A jelölés és választást követően így egyesületünk ötödik elnökeként köszöntök most mindenkit.

Teljes cikk