ÉVZÁRÓ ÜNNEPSÉG – 2024. december 14.
A Mozgáskorlátozottak Mélykúti Egyesületének tagjai és vendégei a 31. évzáró ünnepségre gyűltek össze a Mélykúti Művelődési, Sport- és Szabadidőközpontban. Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével Kovács Tamás Mélykút Város polgármestere és Bolvári János plébános. Szakáll István a MEOSZ alelnöke betegség miatt nem tudott eleget tenni a meghívásnak. Kovács Tamás köszöntéje után elnöki beszámoló következett a 2024. év eseményeiről és a következő év terveiről. Az ebéd elfogyasztását követően Hosszúné Balla Lenke tanárnő vezetésével a Szent Tamás Katolikus Általános Iskola és Óvoda pedagógusai és diákjai adtak ünnepi műsort. A jelenlévők nagy tapssal köszönték meg a színvonalas előadást. Ezt követően zene-tánc és tombolasorsolás tette színessé a délutánt. Köszönet minden munkatársunknak, akik részt vettek a rendezvény előkészítésében és lebonyolításában. Fotó: Dora Tibor
A készületekről:
Az Ünnepségről: